Gion Nándor Napok 2015.

 

KISKUNHALASON MUTATKOZOTT BE A GION NÁNDOR EMLÉKHÁZ

Kiskunhalas és Szenttamás civil egyesületei az elmúlt év folyamán találkoztak először egymással, és több közös ponton is megtalálták az együttműködési lehetőségeket. Az év végén, illetve az idei év elején már konkrét (csere)programokra is sor került. Az egyik ilyen rendezvény keretében szombaton, február 7-én  Halasra látogattak a Gion Nándor Emlékház munkatársai, hogy az emlékházról és a benne folyó tevékenységekről tartsanak vetítéssel egybekötött bemutatót. Az est kísérőrendezvényeként a Bács-Kiskun megyei városka lakói a Visszatekintés (Neobarokk épületek Szenttamáson) című fotókiállítást is megtekinthették.

A kiskunhalasi Közösségek Házában a szenttamásiakat a házigazda Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület nevében dr. Döme Ottó köszöntötte: - A lelkes szervezőknek köszönhetően tavaly novemberben jártunk először Szenttamáson, és a Gion-ház csapatával olyan irodalmi kapcsolatot alakítottunk ki, ami az elkövetkező években példaértékű lesz. A szenttamási emberek egyszerűek, csodálatosak. Náluk az egyesületben a munkát nem munkának gondoljuk és éljük meg, hanem küldetésként. Szenttamáson olyan emberekkel találkoztunk, akik szintén küldetésüknek tekintik Gion Nándor emlékének és hagyományaik ápolását. Szenttamáson valamivel több, mint 3000 magyar él, őket fogják össze – mondta a halasi egyesület elnöke, és hozzátette, érdemes lesz ezt a kapcsolatot tovább ápolni.

Szücs Csaba alpolgármester elmondta, hogy a halasi önkormányzat delegágiójának tagjaként nem egészen egy hónappal ezelőtt járt először Szenttamáson: - Az első perctől kezdve barátilag, mondhatni testvérileg fogadtak bennünket. A Szenttamás és Kiskunhalas közötti kapcsolat felvétele elsősorban a civileknek köszönhető mind a két oldalról. Már az eddigiekből is látszik, hogy a két település között sok kapocs van, akár az irodalom, akár a kultúra területén, ugyanakkor történelmileg is több dolog összeköt bennünket. Azt kívánom Halasnak és Szenttamásnak is, hogy ez a kapocs legyen minél erősebb, találkozzunk minél többet, legyen egyre több közös rendezvényünk, és ismerjük meg egymást még jobban.

A szombat esti műsor folytatásában a kiskunhalasi közönségnek dr. Horvát Futó Hargita, Németh Dezső és Paraczky László beszélt a Gion Nándor Emlékház létrejöttéről, kiadói tevékenységéről, irodalmi és műdordítói pályázatairól.

Németh Dezső, a Gion Nándor Kulturális Központ vezetője elmondta, hogy az 1992-ben alakult szenttamási Citera-zenebarátok Klubja 2004-ben magyarországi segítséggel megvette az író szülőházát, felújította, és 2010-ben emlékházként megnyitotta. A teljes felújításra az eszközöket pályázatok útján nyerték el, emellett a klub tagjai, támogatói anyagiakkal és munkával segítették a ház felszerelésének megvásárlását, a kiállítási anyag összegyűjtését. A kiállításon a látogatók megismerkedhetnek az író munkásságával, életével, regényeinek helyszíneivel és településünkkel: - 2013-ban nevünket Gion Nándor Kulturális Központra változtattuk. Legfontosabb célkitűzésünk a kultúrközpont épületének felépítése, amelyben otthonra találna a szenttamási magyar közösség, és egy fedél alatt tevékenykedhetnének a magyar művelődési és civil egyesületek. Pályázati pénzekből sikerült megvennünk egy régi házat nagy telekkel a katolikus templom töszomszédságában, megvan a építkezéshez szükséges teljes tervdokumentáció és az építkezési engedély is, így az építkezés akár holnap elkezdődhet – emelte ki Németh Dezső.

Dr. Horváth Futó Hargita Gion Nándor életpályájáról, az emlékház kultusztevékenységéről, az irodalmi turizmusról, az emlékház köré szerveződő helytörténeti kutatásról valamint a Gion Nándor Szépirodalmi Pályázatról beszélt. A Visszatekintés (Neobarokk épületek Szenttamáson) című kiállítást dr. Káich Katalin emeritus, művelődéstörténész nyitotta meg. Beszédét azzal kezdte, hogy amikor megérkezett a rendezvény helyszínére, a Közösségek Háza neobarokk épületébe, hasonló díszítő elemeket fedezett fel, mint amelyek a kiállítást anyagában is láthatók, s úgy érezte, hazaérkezett. Beszédében a kultúra összekötő szerepét emelte ki.

Az emlékház munkatársai február 14-én Újhartyánon mutatkoznak be, itt is megtekinthető lesz a szenttamási neobarokk épületeket bemutató kiállítás, amit a szabadkai közönség március 3-ától a Népkör körgalériájában láthat.

 

Kiskunhalas 2015. febru'r 7.

 

Kiskunhalas 2015. február 7.

 Paraczky László