Gion Nándor 83 éves lenne

Rendezvénysorozattal őrzik a szenttamási író emlékét

Koszorúzással indult idén február 1-jén, Gion Nándor szenttamási író születésnapján a Gion Nándor Napok elnevezésű rendezvénysorozat. A róla elnevezett emlékházban megkoszorúzták Gion Nándor 2022-ben állított mellszobrát.

 

 

Ezt követően délután a könyvtárban sor került az idei irodalmi és képzőművészeti pályázat díjkiosztójára, valamint meghirdették a 2024. évi Gion Nándor Novellapályázatot.

Pintér Andrea, a könyvtár igazgatója elmondta, december elején az intézmény harmadik alkalommal hirdette meg a szenttamási születésű író tiszteletére az irodalmi és képzőművészeti pályázatot. Ennek célja Gion műveinek, valamint a helyi értékeknek a népszerűsítése, továbbéltetése. A pályázaton ezúttal is a helyi Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola diákjai vettek részt.

 

 

− Könyvtárunk igyekszik minden évben méltó módon megemlékezni városunk szülöttéről. Olyan programokat, rendezvényeket szervezünk, amelyekkel Gion irodalmát, műveit és a helyi értékeket népszerűsítjük. Az elmúlt években egy-egy hétvégén a Gion Nándor Napok rendezvénysorozat keretében olyan neves írókat látunk vendégül, mint Kurcz Ádám, Gion-kutató, aki 2019 óta folyamatosan jelenteti meg az íróról szóló életmű-sorozatot, a korábbi években itt volt velünk Elek Tibor, a Gion Nándor írói világa című monográfia szerzője, továbbá Vicsek Károly filmrendező is, aki Gion Nándor három regényét filmesítette meg. A februárban zajló rendezvénysorozat részeként három évvel ezelőtt a szenttamási önkormányzat támogatásával és a Gion Nándor Emlékházzal közösen irodalmi és képzőművészeti pályázatot hirdettünk, amely iránt évről évre fokozott érdeklődést mutatnak a diákok. A képzőművészeti pályázatra idén az alsós diákok a Ferenc-csatorna környékét, annak növény- és állatvilágát rajzolták meg, a felsősök pedig fogalmazásokat írhattak, amelynek alapja az író Engem nem úgy hívnak című regénye volt. A fő célunk az, hogy a gyerekek minél több Gion-művet elolvassanak, hiszen tudjuk, hogy több ifjúsági regényt is írt, amelyek zöme Szenttamáson játszódik. Tehát ismerős környéket és épületeket fedezhetnek fel ezekben a regényekben és össze is hasonlíthatják, hogy az évtizedek során mennyit változtak, vagy mennyit változott például a Krivaja, a kálvária stb. – magyarázta a könyvtár vezetője.

 

 

A könyvtár folyosóján kiállításra kerültek az alsósok rajzai, amelyeken sokan az ún. Nagyhíd, a parton ülő horgászok, a csatorna élővilága, különböző vízimadarak, -növények láthatók. Matarugin Elvira, a negyedikesek tanítónője elmondta, az osztállyal minden évben részt vesznek a rajzpályázaton.

− Főleg képzőművészeti órán foglalkoztunk a témával, a rajzok főleg víziszínessel, filctollal és zsírszínessel készültek. A diákok nagy lelkesedéssel dolgoztak, közülük hárman díjat kapnak munkájukért. Mivel már harmadik alkalommal veszünk részt a Gion-könyveket feldolgozó pályázaton, így elég jól ismerjük az író munkásságát, amelyeket regényeibe, novelláiba belefűzött. Többször is bejártuk ezeket a helyszíneket, tehát a téma nem volt ismeretlen számunkra. Az idei pályázat az író első ifjúsági regénye, az Engem nem úgy hívnak című könyvhöz, tehát a Ferenc-csatornához kötődött. Mivel szeretjük a természetet és az élővilágot, nagy figyelemmel követjük az ott élő állatok, növények változását az évszakokon keresztül. Így rajzainkon ott vannak a kárókatonák, a szürke- és a fehérgémek, a hattyúk és mindazok a madarak és állatok, amelyek az itteni élővilágban megtalálhatók – mondta Matarugin Elvira.

A díjkiosztó előtt Németh Dezső, a Gion Nándor Kulturális Központ elnöke meghirdette az idei Gion Nándor Novellapályázatot. Elmondta, a 2012 óta folyamatosan kiírásra került pályázat célja a magyar irodalom és szellemiség gazdagodásának ösztönzése, új művek megírásának serkentése, a vajdasági magyar prózairodalom fellendítése, a gioni irodalmi diskurzusok továbbélésének ösztönzése.

 

 

− A pályázat, amely idén június 1-jéig nyitott és az egész magyar nyelvterületre érvényes, tehát nincsenek országos korlátok. A jeligével ellátott, eddig meg nem jelent pályamunkákat postai és elektronikus úton várjuk a Gion Nándor Emlékház weboldalán olvasható címekre. A beérkezett novellákat egy külön erre a célra alakított bizottság veszi jegyzőkönyvbe és értékeli. Az eredményhirdetést augusztus 1-jén az emlékház honlapján és a sajtóban tesszük közzé, az ünnepélyes díjkiosztót pedig augusztus végére tervezzük. A zsűri által díjazott, továbbá kiadásra javasolt alkotások pedig – ahogyan eddig is − az ősz folyamán antológia formájában jelennek meg – mondta Németh Dezső.

A képzőművészeti és irodalmi pályázaton idén 15 alsós és 8 felsős diák részesült jutalomban. Az első osztályosok közül Nagy Lorena, Szép Ákos és Szögi Dorka, a másodikosok közül Király Lia Vanessza, Romoda Krisztián, Szögi Kornél, Pelle Lídia, Soltis Leon és Szabó Leon, a harmadik osztályból Jovanović Szamanta, Kiss Dorka és Pintér Nikoletta, a negyedik osztályosok közül pedig Habina Szilárd, Labányi Abigél és Szekrény Jenifer kapott jutalmat.

A felsős díjazottak: Nićetin Anasztázia, Süge Hunor és Süge Magor 6. osztályos, Balázs Luca, Dányi Nikoletta, Majoros Bernadett és Nenadović Lea 7. osztályos, valamint Gál Sarolta 8. osztályos diák részesült könyvjutalomban és elismerésben.

 

 

Forrás: Magyar Szó, Paraczky László

Fotó: Paraczky László és Németh Dezső

Szerkesztette és közzétette: Németh Dezső.