GION NÁNDOR NOVELLAPÁLYÁZAT 2019
Kilencedszer ünnepelték A novella napját a Gion Nándor Emlékházban
Jövőre tízéves évfordulóját ünnepli az emlékház, a legfontosabb cél, intézményesíteni
A szenttamási Gion Nándor Emlékház az idén nyolcadik alkalommal hirdetett szépirodalmi pályázatot február 1-jén, az író születésnapján. A novellapályázat határideje június 1-je volt, és összesen 35 pályamunka érkezett, többen külföldről pályáztak.
A Gion Nándor Novellapályázat bírálóbizottsága − Piszár Ágnes, a bírálóbizottság elnöke, kritikus, a JAK tiszteletbeli tagja, jelenleg az Újvidéki Városi Könyvtár könyvtárosa, P. Nagy István, költő, a szolnoki Varga Katalin Gimnázium magyartanára, az Eső c. irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, Bíró Tímea, költő, a Hét Nap hetilap újságírója, a Híd Kör tagja, Roginer Oszkár, a grazi Karl Franzens Egyetem Délkelet-európai Stúdiumok Központjának doktorandusza és Cirok Szabó István, költő, a Híd Kör tagja, idént jelent meg első verseskötete – sikeresnek találta a pályázatot. Az ünnepé-lyes díjkiosztóra augusztus 24-én került sor a Gion Nándor Emlékházban, ahol a jelenlévőket Dejan Subakov alkalmi gitárjátékát követően először Németh Dezső, a Gion Nándor Kulturális Központ elnöke és Celler Kiss Tamás, az idei pályázatok koordinátora köszöntötte.
Németh Dezső üdvözlő beszédében röviden összefoglalta a Gion Nándor Emlékházzal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Mint mondta, az író hagyatékát és műveit őrző szenttamási múzeum 2010. augusztus 14-én nyílt meg, az eltelt kilenc év alatt pedig több mint hatezer látogatója volt. A legtöbben diákok és egyetemisták, de nagyon sok Gion-rajongó, tudós, kutató és értelmiségi adta egymásak a kilincset: − Elejétől fogva arra törekedtünk, hogy az emlékházat más tartalmakkal is kitöltsük, irodalmi esteket, filmvetítéseket, könyvbemutatókat, jelentős évfordulók, nemzeti ünnepek megünneplését, múzeumpedagógiai foglalkozásokat is szerveztünk. Szinte mindennapossá vált a Gion-művekben említett helyszínek bejárása, megismerése, ezzel pedig az író opuszának jobb megismerése. 2012-ben indítottuk el az első novellapályázatot február 1-jén, az író születésnapján, ezzel egyidejűleg pedig a műfordítói pályázatot is, hiszen kevés Gion-mű van lefordítva szerb nyelvre. Az utóbbi pályázat azért is jelentős, mert így honfitársaink is megismerhetik a szenttamási magyar író munkásságát. Mindezt kilenc év távlatából igazán sikeres történetnek merem nevezni, mert eddig öt novellagyűjtemény, egy regény, két ifjúsági regény és hét fordításkötet jelent meg a pályázatok eredményeként. Fontos kiemelni továbbá, hogy a megjelent kötetek illusztrációinak kidolgozásában fiatal vajdasági képzőművészek működtek közre, ezzel is teret biztosítottunk a fiatal tehetségeknek. Eltökéltek vagyunk, és bízunk a folytatásban, amit a mai ünnepség is bizonyít, ugyanis hamarosan újabb két kötet jelenik meg – fogalmazott Németh Dezső. Kiemelte, az emlékházban folyó munkát mielőbb intézményesíteni kell, és kellő hátteret biztosítani, hogy az folytatható legyen, mert kilenc éve három önkéntes működteti, s amennyiben a tizedik évfordulóra nem sikerül intézményesíteni, el kell gondolkodniuk azon, legyen-e tovább.
A pályázatok koordinátora, Celler Kiss Tamás felszólalásában kiemelte: − Amikor vidéki ismerőseim, barátaim megtudják, hogy szenttamási vagyok, főleg a magyarországiak, akkor gyakran megkérdezik, hogy milyen is ez a Szenttamás. Azt szoktam mondani, hogy egy álmos, őszülő kisváros, jóval az aranykorán túl. De el szoktam azt is mondani, hogy van egy másik Szenttamás is, mégpedig Gion Nándor Szenttamása, ami tele van élettel, izgalmas figurákkal, egy mágius realista világ. Ha valaki igazán meg akarja ismerni Szenttamást, akkor olvassa őt. Én a mai napon ezen a Szenttamáson köszöntök mindenkit, Gion Nándor Szenttamásán. Hiszen a novellapályázatnak kimondottan célja, hogy ezt a szellemiséget, ezt a szövegvilágot továbbörökítse és élővé tegye.
Őt követően a szenttamási polgármester, Radivoj Paroški köszöntötte a jelenlévőket, aki felszólalásában elégedetten nyugtázta, hogy a díjkiosztó ünnepség tovább gazdagítja a település és Vajdaság multikulturális képét és egységét: − A Gion Nándor Kulturális Központban és az Emlékházban dolgozók minden dicséretet megérdemelnek eddigi munkájukért, mert az felbecsülhetetlen, és egészében felkarolja az író szellemi hagyatékát. Ezt nagyon fontos megőrizni, de nem kevésbé műveit, a pályázatokat és a projektumokat is, népszerűsíteni a magyar nyelvet és kultúrát, a szerb nyelvű fordításokban pedig mindezt visszatükrözni. Mindehhez a magyarországi testvérvárosi kapcsolatokat ápolva a község is hozzájárul.
Piszár Ágnes kritikus, az Újvidéki Városi Könyvtár könyvtárosa többek között elmondta, a beküldött szövegek irodalmi megformáltsága a filozofikus, szösszenetnyi terjedelmű rövidtörténettől, a klasszikus, szikár szerkezetű, csattanóra épülő novellától a lazán indázó, az elbeszélő belső reflexióját előtérbe állító hosszabb narratívumokig terjedt. A zsűri a következő döntést hozta:
1. Szombath András (Modesztus), Sopron: Dzsungel
2. Balázs István (Pepita), Hörby: Pepita, a szélhámos
3. Balogh Gábor (Dobókocka), Győr: Életem Wolf Xéniával
és Balázs Ildikó (Zarándokok), Budapest: Zarándokok
A beérkezett pályamunkákat értékelve a zsűri egyik tagja, Bíró Tímea, költő, a Hét Nap hetilap újságírója elmondta, a bírálóbizottságnak igen nehéz dolga volt, hiszen a történeteket illetően rendkívül színes novellák születtek: − Nagyon érdekes, hogy a legtöbb szövegben ott volt az irónia, a társadalomkritika, amit már korábban is ismerünk Gion munkásságából kifolyólag. Azt érzem, hogy fiatalok és idősek egyaránt követték a gioni szellemiséget, hagyományokat. Fontos volt a történetközpontúság, emiatt több tizenpár oldalas novella született, tehát fontos volt a szerzők számára, hogy kibontakoztassák a történeteket, nem hagyták az olvasóra, hogy megfejtsék a szálakat. A beérkezett 35 munkából tizenhárom novellát választottunk ki, amelyek az antológiában jelennek meg. A díjazásra javasolt műveket esetében a zsűri csaknem teljesen egyetértett, viszont a megjelenésre javasolt művek esetében szinte hajszálak döntöttek – mondta Bíró Tímea.
Az idei pályázat legsikeresebb alkotója, Szombath András Sopronban született, kisebb megszakításokkal azóta is ott él. Az elmúlt években három drámapályázaton volt eredményes, novellái az ÉS-ben, az Alföldben, a Látóban, a Vigiliában és a győri Műhelyben jelentek meg. Elsősorban azokat az írókat szereti, akik történeteket mesélnek el (pl. Gion Nándort, Bodor Ádámot, Grecsó Krisztiánt, Závada Pált stb.). A Dzsungel című alkotásról elmondta, a történet mozaikjai mind igazak, valós darabkák, de a képet saját maga állította össze belőlük: − Tényleg volt egy munkásszálló az utcánkban, amiben kubai lányok laktak, tényleg volt egy szomszéd srác, aki feleségül vette egyikőjüket, és én tényleg laktam pár évig falun, a világ egyik végén, nagyjából olyan körülmények közt, amikről írtam. Azt gondolom, hogy az elvágyódás épp úgy az egyik meghatározó érzésünk, mint a visszavágyódás. Ezek az érzések többé-kevésbé mindegyikünkben dolgoznak, ha más-más amplitúdóval is. Elvágyódás a gyökereinktől, amik megkötnek minket, és visszavágyódás a gyökereinkhez, amik biztonságot adnak. Ezt a csatát valamennyire mind megvívjuk, a tömegünk és a tehetetlenségi nyomatékaink függvényében. Próbálkozunk, erdőt irtunk, házakat építünk, de végül a dzsungel visszaveszi, ami az övé volt. A dzsungel az a csupa gyökér, csupa lián, életerős massza, ami a földhöz köti az embert, és ami nem tűr meg maga mellett az övétől eltérő életet.
A második díjazott szerző a Svédországban élő Balázs István a nagy távolság miatt nem tudott személyesen eljönni a díjátadásra, így a zsűri döntését levélben köszönte meg. Építészmérnökként 2014-ben került Budapestről Svédországba, ahol jelenleg él családjával: ‒ Többéves nagyvárosi élet után, két éve Malmőből végre vidékre költözhettünk. Csend, madárcsicsergés, körös-körül erdő, ameddig a szem ellát. Ideális egy írócskának. Építész vállalkozóként dolgozom jelenleg is, persze ma már nem tervezek olyan jelentős épületeket, mint korábban. Úgy érzem, sínen vagyunk újra… Írással két éve kezdtem foglalkozni a munkám mellett. Csak úgy, magamnak, meg az íróasztalfióknak írogattam eleinte. Aztán egy tavalyi irodalmi pályázatra beküldtem egy írásomat, és láss csodát, megosztott első díjat nyertem. Ettől felbátorodtam, és azóta is rendszeresen írok, ahogy a szabadidőm engedi. A Gion Nándor Irodalmi Pályázaton első alkalommal vettem részt, a Pepita, a szélhámos az első írásom, mely nyomtatásban is megjelenik, bár néhány munkám az interneten olvasható.
Az egyik harmadik díjazott szerző, Balázs Ildikó erdélyi származású magyar író, újságíró, irodalomtörténész, Wass Albert-díjas kutató, műfordító. Budapesten él. Szülővárosában, Marosvásárhelyen érettségizett. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen magyar‒német szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. 2009-ben megvédte doktori disszertációját, amelynek címe Wass Albert erdélyi korszaka 1923‒1944. Tanított Sárospatakon, Egerben, Nyíregyházán, majd Budapesten. Több kötet, mintegy negyven tanulmány és számos könyvismertető szerzője: − A Debreceni Egyetem mindig különös figyelemmel követte a határon túli magyar irodalmat, így vajdasági, felvidéki, erdélyi írók nevével egyetemista koromban nemcsak megismerkedtem, hanem sok munkájukat el is olvastam, ideértve Gion Nándor Virágos katona és Latroknak is játszott című könyveit is. Különös hangulat a levegő időtlensége, ami így 21 év után is megmaradt bennem. A Gion Nándor Novellapályázatról Szűcs Lászlótól, a Várad című lap főszerkesztőjétől hallottam, most pályáztam harmadszor. Korábbi novelláim megjelentek az eddigi antológiákban, iden pedig egy harmadik díjat is sikerült szerezni, így először jutottam el Vajdaságba. Nagyon fontos számomra a pályázat, hiszen ezáltal az alkotókat akotásra serkentik, új kapcsolatok alakulnak ki, személy szerint pedig beleéltem magam a Gion által megörökített bácskai életformába. Boldog vagyok, hogy eljutottam ide, és köszönöm a szervezőknek, hogy megadták a méltóságát ennek az ünnepnek, hogy felépítették ezt a rendezvényt, hogy éltetik Gion Nándor kultuszát, s hogy pályázatok kiírása által ösztönzik műveinek szerb nyelvre történő fordítását.
Balogh Gábor, az idei pályázat egyik harmadik díjasa elmondta, hatodik alkalommal van jelen a díjkiosztó ünnepségen, és minden évben öröm számára újra eljutni a Délvidékre, a Gion-világ központjába: − Az utóbbi 6-7 évben kezdtem el intenzíven foglalkozni írással, bár elég régóta írok, elsősorban novellákat és regényeket. Több könyvem is megjelent, s nagyon bízom benne, hogy az év végére egy újabbat sikerül kiadni. Úgy érzem, valahogy nekem könnyebben sikerült érvényesülni az irodalmi életben, bár igazából ez nem egyszerű dolog. Szívesen jövök Szenttamásra, mert számomra ez egy nagyon inspiráló és bátorító közeg. A „senki sem próféta a saját hazájában” közmondás nálam is nagyon bejött, mert otthon, Győr-Moson-Sopron megyében kevésbé ismernek, s úgy gondolom, hogy itt sokkal jobb. Hogy ez jó, vagy rossz, igazából nem tudom eldönteni. Örülök neki, hogy van egy ilyen hely, ahol valamilyen szinten megismerik a tevékenységemet.
Az idei műfordítói pályázat meghívásos volt, a szervezők Kovács Jolánka műfordítót kérték fel Gion Nándor Zongora a fehér kastélyból című regényének szerb nyelvre fordítására. Kovács Jolánka elmondta, A kárókatonák még nem jöttek vissza és a Sortűz egy fekete bivalyért című ifjúsági regényeinek szerb nyelvre való átültetése után újabb kihívás és egyben ismét különleges élmény volt szerb nyelvre fordítani az író Zongora a fehér kastélyból című kisregényét, melyet 1994-ben, Magyarországra való áttelepülése után írt: − A fordítói élménybe persze az is beletartozik, hogy ismét alkalmam nyílt belemerülni abba, hogy mi történik tovább az előző két ifjúsági regényben is szereplő Burai J.-vel, Tamással, Szível Sanyival. Bár a mű szálait ismét a gyerekekkel való történések mozgatják, a mű hangulata igen gyakran válik komorrá, hisz az események a második világháború utáni, embertelen időszakban és a legújabb délszláv háború áldatlan időszakában játszódnak. A kisregény tehát nem gyerekkori csínytevésekről szól, hanem kegyetlenségekről, emberi sorsokat lábbal tipró igazságtalanságokról, melyeknek igen gyakran a gyerekek is szemtanúi, átélői – s mindez, akarva-akaratlanul, formálja személyiségüket is – emelte ki Kovács Jolánka. Mint mondta a feladata a Zongora a fehér kastélyból c. kisregény fordításánál is az volt, hogy szerb nyelven is megpróbálja visszaadni Gion lenyűgöző elbeszélői stílusát, a párbeszédek életszerűségét, a szereplők közvetlen és természetes hangját, a gyakori összetett vagy többszörösen összetett mondatok hömpölygését, az események hangulatát.
A díjak átadását követően részletek hangzottak el a díjazott művekből, a műsor folytatásában pedig a csókai Kónya Sándor megzenésített verseket adott elő, majd az egybegyűltek megkoszorúzták Gion Nándor emléktábláját.
Paraczky Lászó
